Skarlát | Skarlát tünetei

A skarlát heveny fertőző megbetegedés. Érdekes, hogy manapság is általában egyfajta rémülettel ejtik ki szülők, nagyszülők e betegség nevét. Mi állhat ennek hátterében? Talán az a szomorú tény, hogy a korábbi generációk idején a skarlát gyakorta igen súlyos lefolyású betegségként jelentkezett, következményeként viszonylag gyakran fordultak elő komoly szövődmények és a skarlátot követő ún. utóbetegségek. Mindezek következtében a skarlátos betegeket rendszerint kórházban kezelték, és mind a betegre, mind pedig környezetére igen szigorú járványügyi rendelkezések vonatkoztak.

Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a scarlatina napjainkban általában szelídebb betegségként jelenik meg. Semmiképpen sem szabad azonban lebecsülni a kórokozót, a Streptococcus pyogenes nevű baktériumot, amelynek egyes, bőrkiütések keltésére is alkalmas törzsei okozzák a skarlátot. Ez a baktérium számos más fertőző betegséget is okozhat: pl. leggyakrabban torokgyulladást (streptococcus angina), középfülgyulladást, tüdőgyulladást, sebfertőzéseket, véráramfertőzést (szepszist), gennyes agyhártyagyulladást (meningitis), kötőhártyagyulladást (conjunctivitis). Nagyon fontos, hogy a beteg ezekben az esetekben is időben orvoshoz kerüljön, és megfelelő antibiotikum-kezelést kapjon.

Előfordulás és okok

A skarlát kórokozója a toxint (erythrogén toxint) termelő Streptococcus pyogenes baktérium. Az erythrogén toxin ellen a fogékony szervezetben még nincs ellenanyag, így alakulhat ki a jellegzetes bőrkiütés és maga a betegség.

Típusos skarlátos betegségen a népességnek csak mintegy 30-40 %-a esik át, de ismétlődő, enyhébb streptococcus-fertőzések révén a felnőttkora csaknem mindenki védettséget szerez. A betegség főleg a hideg évszakban jelentkezik, és leginkább a 3-10 éves korcsoportot érinti. Elsősorban cseppfertőzéssel terjed. Fertőzőforrás lehet a skarlátos beteg, valamint a tünetmentes baktériumhordozó, de mivel a kórokozó eléggé ellenálló, ezen egyének használati tárgyai is terjeszthetik a betegséget. A fertőzés kapuja rendszerint a torok, de ritkábban lehet a középfül (otogén skarlát), a méh (puerperális skarlát), a sérült bőr (sebskarlát, égés esetén égési skarlát) is. A baktériumok a behatolás helyén szaporodnak el, és itt termelődik a toxin, majd ezt követően alakulnak ki a tünetek.

Tünetek, kórlefolyás

A lappangási idő 2-8, átlagosan 3 nap. A tünetek hirtelen kezdődnek, hidegrázás, torokfájás, nehezített nyelés, gyakran hányás, hasi fájdalom jelentkezik. A láz magasra szökik, elérheti a 39,6-40 oC-ot is. Jellemző a skarlátvörös - intenzíven gyulladt - torok, a tüszős mandulagyulladás - Figyelem! A mandulán tüszőket utánzó pettyezettséget nemcsak ez a kórokozó okozhat! -, az állkapocsszögletben elhelyezkedő nyirokcsomók fájdalmas duzzanata. A nyelv rendszerint eleinte fehéren bevont, de a hegye és széle élénkvörös. Néhány nap után a lepedék letisztul, így a nyelv vörössége és szemcséssége láthatóvá válik, ez az úgynevezett málnanyelv-tünet. A lágy szájpad és a nyelvcsap ödémás, vörös, gyakran apró pontszerű bevérzésekkel tarkított. Legkésőbb 3 napon belül jelentkeznek a bőrtünetek a nyakon, hason, mellkason, majd a végtagokon. A kiütés igen apró elemekből áll, mely a bőrt vörösen pontozottá, kissé érdessé, grízes tapintatúvá teszi. Meg kell azonban említeni, hogy napjainkban gyakran csak nagyon diszkrét, szegényes bőrtüneteket látunk. Előfordul, hogy a kiütés csak a lágyékhajlatra korlátozódik. Az arcon nincs kiütés, de kifejezett lehet a lázrózsa és a száj körüli enyhén sárgás sápadtság.

Kezeletlen, szövődménymentes esetben a láz 3-5 napig tart, megfelelő antibiotikum-kezelésre 1-2 nap alatt megszűnik. Ezzel egy időben a kiütés és a torok gyulladása elhalványodik. Lehetséges, hogy a gyógyulást követő második, esetleg 3-4. héten hámlás figyelhető meg, mely az arcon és a törzsön finom, a talpon és a tenyéren nagy, lemezes jellegű.

Diagnózis

A kórisme megállapításakor a kezelőorvos figyelembe veszi a betegen észlelhető tüneteket és a járványügyi körülményeket, azaz, hogy előfordult-e több hasonló megbetegedés a beteg környezetében. A diagnózist alátámaszthatják a laboratóriumi vizsgálatok is: ilyenek a kórokozó kimutatása tenyésztéssel (leggyakrabban torokváladékból, sebváladékból), illetve a streptococcus-antigének gyors azonosítására szolgáló teszttel.

Kezelés

A skarlát kezelésére a mai napig az elsősorban ajánlott szer a penicillin, bár számos más készítmény is hatásos lehet. A penicillint 10 napig kell szedni, alternatívaként más szer csak akkor jöhet szóba, ha a penicillinkezelés valamilyen okból nem kivitelezhető (például túlérzékenység miatt). Az antibiotikum-kezelés mellett láz- és fájdalomcsillapítás is szükséges. Rendkívül fontos a megfelelő folyadékbevitel a megnövekedett folyadékigény miatt.

Gyógyulási esélyek

A korán elkezdett és kellő ideig tartó kezelés esetén a prognózis igen jó, a beteg maradéktalanul meggyógyul. Az időben elkezdett antibiotikum-kezelés mellett a korábban észlelt, súlyos szövődmények (gennyes, sokszor komplikált középfülgyulladás, a mandula körüli tályog, gennyes nyaki nyirokcsomó-gyulladás, szívszövődmények) már gyakorlatilag nem fordulnak elő.

Nem megfelelő diagnózis, illetve kezelés esetén immunológiai hátterű, késői megbetegedések megjelenésével kell számolni: reumás láz, vesegyulladás (glomerulonephritis). Napjainkra mindkettő igen ritkává vált, melynek elsősorban az az oka, hogy változás történt a cirkuláló baktériumtörzsek típusait illetően: a jelenlegiek a bőr alatti kötőszövetben, izmokban (cellulitis, fasciitis) képesek súlyos, potenciálisan életveszélyes fertőzések kiváltására. A skarlátos glomerulonephritis régen olyan gyakori volt, hogy a skarlát második betegségének tartották.

Skarlát lezajlása után néhány héttel hasznos, ha a kezelőorvos vizeletvizsgálatot végez, súlyos lefolyás után esetleg szóba jöhet az EKG-ellenőrzés is.

forrás: http://www.hazipatika.com/services/betegseglexikon/view/Skarlat?id=157

Hirdetés